Dávid Attila honlapja

(Megjelent a Kalocsai Néplap 1996. augusztus 23.-i számában, a 4. oldalon.)

Sietve megyek fel a művelődési ház lépcsőin. Dolgom van, mint mindenkinek, fejemben az elintézendő ügyek kavarognak, fülemben még a földszinti vásár hangjai.

A másodikon balra fordulok, s alig veszem észre a lányt, aki - félig eltakarva egy ajtótól - ül csendben, szinte mozdulatlanul. Odavetek neki egy sziát, és robogok tovább.

Félóra múltán - dolgom végeztével - visszafelé tartok. Már nem sietek. Hat rám a második emelet csendje, nyugalma. A lány még mindig ott ül. Fest valamit, de az ajtótól nem látni, mi az.

Megállok.

- Megnézhetem? - kérdem halkan.

- Meg - válaszol, egy pillanatra felnézve.

Közelebb lépek. A nyitott ajtó egy ódon, poros falépcsőt rejt, ami enyhe csigavonalban a padlástérbe vezet. Halvány, lila derengés világítja meg a súlyos lépcsőfokokat. Még soha nem láttam ezt a feljárót.

A készülő képre nézek. Már előtűnik a lépcső sötét vonala, s most a színek kerülnek rá.

- Te választottad ezt a témát, vagy ez egy feladat? - kérdezem. Nem hagyja abba a festést, úgy válaszol halkan:

- Nekem már nem kötelező festeni. Elvégeztem a képzőművészetit. Csak nem festőként, hanem grafikusként.

Néhány pillanatig csend. Csak bámulom a padlástérbe kanyarodva eltűnő régi feljárót. Valamit nem értek.

- Mitől ez a lila fény?

- Ott fenn a padláson van egy kék ablak. Onnan jön.

Felfelé mutat, valahová a lépcsőfordulón túlra. Nem látom az ablakot, de elhiszem neki, hogy ott van.

Újra megszólalok:

- Kiállítod Kalocsán a képeidet?

- Én nem kalocsai vagyok. De a képeim voltak már kiállítva Pesten, Bécsben . . . - és sorolja a kiállításokat. Már látom, hogy félreértett. Helyesbítek:

- Úgy értem, itt Kalocsán ki lesz-e állítva valahol? Ahol esetleg én is megnézhetem.

Hirtelen leteszi az ecsetet és a készülő festményt, és gyors léptekkel bemegy az egyik terembe. Mielőtt azt hinném, hogy megunta a kérdezősködést, már vissza is tér. Kezében egy nyomtatott meghívó. Mutatja, úgy magyaráz:

- Tudod, én egy képzőművészeti táborban vagyok itt. Kiállítjuk nálatok a táborban készült festményeket.

Olvasom a nyomtatott szöveget:

". . . kiállítás a Városi Kiállítóteremben . . . Megtekinthető 1996. augusztus 18-tól szeptember 15-ig"

Még mindig maradt egy kérdésem:

- És kinek a munkáját láthatom majd?

Elmosolyodik, és a kiállítók névsorára mutat, a második oszlopban, valahol középtájt: "Horváth Kinga".

Folytatja a festést, én pedig elköszönve tőle továbbmegyek, a néhány percnyi nyugalom után, újra az utca forgatagában.

Ha elmennek erre a kiállításra, kérem álljanak meg néhány pillanatra egy kép előtt, ami egy ódon lépcsőt ábrázol lila fényben. Önök is érezni fogják azt a csendet és nyugalmat, amit én éreztem.

Dave