Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Király és az emberek

2008.04.04

A Litera "Mátyás király Gömörbe'" című kispróza-pályázatára 2008 április 4.-én beküldött írásom.

(Sajnos nem nyert.)

 

Dávid Attila:

A Király és az emberek

A Király - hosszú idő után - újra felvette egy egyszerű ember alakját, és ismét meglátogatta a népét. Járt-kelt az emberek között, hallgatta őket, figyelt rájuk. Kíváncsi volt rá, hogy mit gondolnak saját magukról, másokról, a világról. Az emberek pedig meséltek neki, mint családtagnak, rokonnak, munkatársnak, félismerősnek. Sokan panaszkodtak: általában másokat szidtak, mert úgy gondolták, mások tehetnek arról kizárólag, hogy nehéz a sorsuk. A hallottak alapján a Királynak néha úgy tűnt, hogy a jelenlévők mindig becsületes, jóindulatú polgárok, míg a hallótávolságon kívül tartózkodók szinte kizárólag gonosz manók.
Általában mindenki meg volt győződve a maga igazáról, azt egyetlen, egyetemes igazságnak tekintve. Volt, aki a dicső múltat emlegette folyton, de olyan is akadt, aki a jövőben látta a megoldás kulcsát. Igen kevesen voltak azok, akik tényleg a jelenben éltek.
 Akadt, aki azt mondta: majd, ha gyermeke lesz, az megtanul táncolni, nyelveket beszél majd, sakkozik, sportol, szeret olvasni stb., holott ő maga egyiket sem művelte szívesen. Általános volt a másokkal szembeni nagy elvárás. Az emberek a főnökeikkel sem voltak kibékülve, úgy gondolván, ők maguk jobban végeznék egy vezető munkáját. (A Király keserűen gondolt arra, hogy bizony önmagában az is nehéz, hogy a saját életünket kormányozzuk, hát még ha több embert kell irányítani. Emlékezett rá, hogy volt már a régmúltban olyan, hogy egy vezetőt leváltottak, de mivel nem tudtak a helyébe jobbat állítani, anarchiába süllyedt az adott ország.)

A Király emellett olvasott könyveket, újságokat is, de nem csak azért, mert kíváncsi volt a tartalmukra, hanem érdekelte az írójuk is (nem is gondolta volna, hogy az írásból mennyire következtetni lehet a szerzőjére, és itt nem - csak - a grafológiára gondolt). Feltűnt neki, hogy az emberek nem feltétlenül abban hisznek, amiről írnak vagy beszélnek. Például gyakran találkozott az újságok hasábjain olyan cikkekkel, amelyek az egyetértést, megbékélést sürgették, ugyanakkor ugyanazon újság ugyanazon szerzője néhány oldallal később keményen ostorozta a szembenálló oldal képviselőit. Különösen a politikusok álltak szemben igazán egymással: itt rendre észrevehető volt az éppen hatalmon lévők és a hatalomból kiszorultak ellentéte. Kígyót-békát kiáltottak egymásra, sokszor még magát a Királyt is szidták az éppen ellenzékben lévők (ő ekkor örült igazán, hogy most álruhában van). Elszomorító volt az acsarkodás, még akkor is, ha a Király úgy érezte: az emberi természet ezer évvel ezelőtt sem volt jobb - igaz, talán rosszabb sem.

Ahogy egyre több embert hallgatott meg, a Király arra a következtetésre jutott, hogy:

- egyrészt: a dolgokat folyamatában érdemes nézni, vagyis ugyanazt az embert többször érdemes meghallgatni, más-más témában, így alkothatunk teljesebb képet róla (mármint az emberről),

- másrészt: egy (pld. politikai) témát érdemes több oldalról is megvizsgálni, szintén a teljesebb kép megalkotása miatt,

- harmadrészt az emberek gyakran saját tulajdonságaikat látják meg másokban felnagyítva. (Ez utóbbira ékes példa volt, hogy valaki - a Király jelenlétében - leszidott másokat csúnya beszédjük miatt, ugyanakkor néhány héttel később ő maga szitkozódott.)

A Király még sokáig járt a nép között, míg végül hazatért a Palotába. Elhatározta, hogy keményen megbünteti azokat, akik szerinte gonoszak, visszaélnek a hatalmukkal, lehetőségeikkel, vagy egyszerűen rosszindulatúak, ostobák. Úgy gondolta, visszatér az emberek közé - immár teljes pompájában - és példát statuál. Elvégre őt arról ismerik, hogy igazságot szolgáltat, megvédi az elesetteket, a kiszolgáltatottakat a hatalmukkal visszaélőkkel szemben. Úgy érezte, hogy neki, mint élet-halál urának joga és kötelessége, hogy ítélkezzen az emberek felett úgy, ahogy jónak érzi.

Elmesélte a Királynénak, hogy mit tapasztalt és hogy mi a szándéka, mire a Királyné azt mondta neki:

"- Azok a tulajdonságok, amelyeket másokban láttál meg, bizony rád is jellemzőek. Ne bántsd hát az embereket azért, mert ugyanolyanok, mint te. Azzal, hogy közöttük jársz, nem csak őket, hanem inkább magadat ismered meg. De az emberi természet is - mint minden a világban - nagyon sokrétű, nagyon bonyolult. Egy-egy ilyen látogatással mindig csak egyetlen újabb szeletét ismered meg. Ezért ne csak azzal törődj, hogy teljesen megértsd a működését - hiszen az úgyis lehetetlen -, hanem közben végezd a saját dolgodat, uralkodj, mint ahogy a többi ember is ezt teszi a saját világában."

A Király ezt hallva felnevetett, és azt mondta: "Igazad van, Királyném." Onnantól kezdve a Király már kevesebb időt töltött mások megfigyelésével, de többet a saját dolgával.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.